Bulgária: Szófia - Burgasz, Maratoni vezetések után tengerparti pihi.

Késő este érkeztem meg Bulgáriába, és már a határnál konstatáltam, hogy Szófiáig bizony csak autópályán lehet menni, így muszáj voltam beruházni utam első és remélhetőleg utolsó autópályamatricájára, ami egyébként olyan 8 Euró körül volt egy hétre, nem vészes, mert jó minőségű és szinte teljesen üres az út, valószínűleg, mert a helyieknek drágának számít.

Bulgária fizetőeszköze egyébként a Lev, amivel könnyű számolni, ugyanis közel 2 Eurónak, vagy 600 Forintnak felel meg. Érdemes is váltani, mert az Eurót nem fogadják el gyakorlatilag sehol, annak ellenére, hogy EU tagállam. Egyébként minden egész olcsó a 95 ös benyát egy Euró alatt mérték!

Szerbiában sikerült egy tankoláson kívül semmire sem költeni, így jól álltam a tartalékommal és mivel éjfél körül értem Szófiába, úgy döntöttem, ha találok olcsó motelt, megszállok. A város peremén sikerült kifognom egyet 12€ ért egy éjszakára, őrzött parkolóval, wifivel. Csak egy egyszerű motel volt, de nagy király volt így több kocsiban éjszakázás után.

Reggel kijelentkeztem, de megengedték, hogy a parkolóban hagyjam a kocsit, amíg elmegyek várost nézni. Óriási a kontraszt Bulgária falvai, külvárosai valamit a belváros és a tengerparti turistanegyedek között. Szófia külvárosában, ahonnan elindultam, láttam először egy kereszteződésben putris lovaskocsikat, és Lamborghinit. 

Az utak iszonyat állapotban voltak, járda alig. A villamos, mikor a belvárosban letett, ég és föld. Gyönyörű történelmi épületek, tisztaság, modern buszok, Free Wifi mindenhol, még a buszon is(!), igényes, vidám emberek, plázák és prémium autók. 

A központban, a Serdika metróállomásról indultam és az ottani környéket jártam be. Serdika egyébként a város római kori neve, a metróállomáson és környékén sok kis római kori emlékre lehet bukkanni, városmaradványok, sírhelyek, kápolnák. Az állomáson lévő turistainformáción nemcsak kaptam egy csomó térképet, de a hölgy komplett történelemórát is tartott nekem.

Rögtön az állomáson van egy 16. Századi Ottomán kori mecset, mely egyébként Szófia egyetlen ma is működő mecsete. Itt található még Szófia szobra is, mely 2001 -ben, az előtte lévő Lenin elvtársat váltotta le pozíciójáról, valószínűleg az nem illett volna már az EU-s képbe.

Délnek indulva egy 800 éves katedrálist találunk, rendkívül sötét van bent, fotózni tilos, egyébként meg furcsán kicsi belülről annak ellenére, hogy kívülről igen nagynak tűnt. Kelet felé sétáltam tovább, több templomot és nevezetességet útba ejtve.

Amiről mindenképp érdemes szót ejteni, a Alexandr Nyevszkij székesegyház, (borítókép) mely egy monumentális bolgár ortodox templom. 5000 ember befogadására alkalmas, neobizánci stílusban épült, és egyike a legnagyobb ortodox építményeknek. Érdekessége még, hogy 12 harangja van, a legnehezebb pedig 12 tonna(!)

A téren pedig helyi öregek árulnak igen olcsón háborús ereklyéket, olyasmiket is amik felénk és nyugatabbra beszerezhetetlenek.

Metróval utaztam visszafelé, ugyanazok a szovjet metrók járnak, mint nálunk, csak teljesen felújított, modernizált állapotban. Itt is beléptetőrendszer van, mint sok helyen másutt, ilyenkor mindig azon jár az agyam, hogy vajon otthon miért nem vezették be már az elején? Szerintem magától értetődően a legértelmesebb és leghatékonyabb rendszer, nincs szükség egy csomó közutálatnak örvendő cégimázsromboló ellenőrre és mégsem tud senki bliccelni, így olcsó a jegy is, mert nem a becsületesekkel kell megfizettetni a bliccelők utazását is. De hát biztos van valami oka.

Este indultam tovább Burgaszba, a Bolgár tengerpartra. Nagyon hosszú út várt rám, de egy durva vihart is bekaptam amire nem számítottam. Szakadt az eső és nagyon erős szél volt, az autó nem egyszer felúszott, és teljesen irányíthatatlanná vált. A tetőcsomagtartóba is belekapott a szél, végül 40 re kellett lassítanom az autópályán, és legalább két órán keresztül nem is tudtam felgyorsítani. 

Hajnali 2 re értem Burgaszba. Egyenesen a tengerpartra hajtottam, és mivel teljesen üres volt, itt is aludtam a kocsiban. Reggel ugyan nem tudtam elindulni, mert a homokban elakadtam, itt egy kis ásózásra volt szükség. Tanulva a Zöld foki szigeteki kalandból, most már volt nálam ásó. Úsztam egyet aztán visszaaludtam a parton. 

Délután indultam csak el várost nézni. Burgasz, bolgár viszonylatban nagyon rendezett és igényes helynek mondható. Hosszú homokos tengerpartja van lassan mélyülő vízzel de nagyon nagy széllel és hullámokkal. A városban hatalmas színes parkok, sétálóutcák vannak, simán jó egy nyugisabb tengerparti nyaralásra. A víz egyébként nem a legtisztább tenger, a Duna és hasonlóan tiszta folyók torkollnak bele, tehát érthető. Ennek ellenére nem büdös és messziről jól néz ki. 

Mivel kempinget nem találtam, vadkempingezni pedig nem nagyon lehet itt, délután továbbindultam, jutok ameddig jutok alapon. A török határig már nem kellett sokat autózni a bolgár oldalon, de a kocsi megint elkezdett fuldokolni, így fél órát legalább vesztettem megint. A határ felé közeledve gyakorlatilag megszűnt minden forgalom, órákat autóztam úgy, hogy szinte senki nem jött szembe. Ezzel párhuzamosan egyre érdekesebb falvakon haladtam keresztül. Borzalmas állapotban lévő házak, kisebb panelek, kibelezett autók, nem túl barátságos arcú katonák Uazokban, Krazokban iszogattak, cigizgettek és kalasnyikovokkal sétálgattak. Gondolom a zöldhatáron átsurranó menekülteket hivatottak lekapcsolni. 

Amint beértem egy ilyen településre, a helyiek, amolyan kannibál indiánoknak kinéző egyének egyből felfigyeltek rám, és nem úgy néztek, mint akik nagy szeretettel látnak, inkább mint a nyúlra, aki betévedt a farkasok közé. Kicsit olyan érzésem volt mint a Halálos kitérő című filmben a tagnak lehetett... Egyszer megálltam, hogy fotózzak, de a katonák azonnal megindultak felém, pedig még a fényképezőt sem vettem elő, csak megálltam. 

Szóltak, hogy jobban teszem ha inkább továbbmegyek.

A határon sem volt senki, így gyakorlatilag azonnal átjutottam. Már alkonyodott, mikor elindultam a török oldalon Isztambul felé, de úgy döntöttem, lenyomom még a hátralevő 250 km-t.

Ha kíváncsi vagy a folytatásra, Isztambulra, ahol egy hetet töltöttem, rápihenve a rajtra és bevárva Ádám barátomat, akivel innentől együtt folytatjuk utunkat, figyeld a következő bejegyzést, mely hamarosan elkészül. 

Kommentek, kritika jöhet itt a poszt alatt, valamint facebookon is.

További nagy felbontású képek a bulgáriai utamról itt a képgalériában.