Harmadik napja vagyok Isztambulban és baromi jó ébredés után konstatálni, hogy itt vagyok.
Egyszerűen nem lehet betelni a várossal. Úgy döntöttem, ma kicsit nyugisabb vizekre evezek, kiszakadok a kaotikus hangyabolyból és megnézem az Adalar Szigeteket, magyar nevükön Herceg Szigeteket. A kis szigetcsoport 4 szigete lakott, ezek közül a legnagyobb Büyükada. Hivatalosan Isztambulhoz tartoznak, és körülbelül egy óra hajóútra vannak a kikötőből.
Sajátos szokásom, hogy ha egy járat, legyen az vonat, hajó, vagy busz, ha többször is indul egy nap, találomra megyek az állomásra, nem nézek időt, sem menetrendet.
Hihetetlen módon, általában mindig sikerül pont akkorra odaérnem, amikor indul a járat.
Kigyalogoltam a 10 percre lévő Eminönü kikötőbe, ahonnan pont indult egy hajó. Helyi tömegközlekedési jeggyel, 4,40 Líráért, azaz 440 Forintért lehetett igénybe venni. Már fent is voltam. Maga az út is remek, nagyon sok látnivaló van a hajóról, először a Boszporusz partján, majd a kis szigeteken, melyeknek mindegyikén kiköt a hajó pár percre.
Büyükadán szálltam le, és azt terveztem körbegyaloglom a kb. 10 kilométer hosszú szigetet.
Imádni való kis hely a sziget, ha Isztambulban élnék, biztos, hogy itt lenne a titkos helyem, ahova elvonulhatnék, ha nyugira vágyom. Merthogy nyugalom az van itt, hatványozottan. Nincsenek motorizált járművek egyáltalán, csak lovaskocsival és biciklivel lehet közlekedni. Ebből kifolyólag rengeteg klasszikus lovaskocsi van, amik az ódon faházakkal együtt olyan hangulatot kölcsönöznek, mintha egy középkori film díszletei közt sétálnánk.
Rengeteg macska van, ők is szerves részei a szigetnek. Jól élnek, minden sarkon szinte ki van rakva nekik kaja meg víz.
A szigeten egyébként kb. 7000 en laknak, inkább az Isztambuli gazdagoknak vannak itt hatalmas, impozáns nyári rezidenciáik. Van néhány hotel is és éttermek a kikötő szomszédságában, hideg italt viszont az egész szigeten árulnak kisebb utcai bódékból, ebből nem kell nagyon beraktározni egy hosszabb gyalogtúrához sem.
A visszaút is spontán zajlott, amikor a kikötőbe értem megkérdezni, mennyit kell várnom a következő hajóig, a személyzet már lökött is be, hogy most indul, siessek, még elérem.
Negyedik napomon elhatároztam, hogy mindenképp végére járok a kocsi problémájának. A környékbeli szerelők egyike sem vállalta, már szinte senki sem foglalkozik itt sem karburátoros autókkal, főleg nem Subaruval. Az itt ritka madár. Jellemzően a német autókat részesítik itt előnyben, már aki megteheti, a szerényebb költségvetésűek pedig a PSA csoport autóit, amelyeket itt helyben is gyártanak (Fiat, Peugeot, Citroën). A város másik végében van az egyetlen Subaru szervíz, de itt sem vállalták szegény Justymat. Pár utcával lejjebb egy autószerelő, vagy inkább gányoló negyedbe botlottam, ahol egymást érték a műhelyek utcákon keresztül. Láttam egy öreget aki ezeréves Taunusokat meg Opel Rekordokat kezelt, na mondom ha ő nem nézi meg, akkor senki. Az egyik gyertya nem működött, két hengerrel jöttem több száz kilométert... A menet viszont annyira el volt nyírva, hogy új gyertyát nem nagyon lehetett betenni, mert kifújt mellette. Az öreg végül valami olyan erőkarral húzta bele amivel szerintem munkagépeket csavaroznak, szóval most megy ugyan de hogy azt a gyertyát már a Jóisten se szedi ki az biztos.
Ezután a Beyoglu negyed felé vettem az irányt. Először a Galata hídon mentem át, ami az egyik legjobb híd amit valaha láttam. Két szintes kőhíd, a felső szinten megy a járműforgalom, és egy csomóan horgásznak. Az alsó szint majdnem a víz szintjén van, itt végig éttermek, teázók vannak, és sétálgatni lehet.
Innen pár perc sétára hegynek fel, a bazársoron keresztül található a Galata torony, (Galata kulesi) ahonnan páratlan panoráma tárul a városra, és az Aranyszarv öbölre. A torony elődjét még 507 -ben Anastasius császár építtette. Őrtoronyként szolgált bár a történelem során többször kellett újjáépíteni, most turistalátványosságként funkcionál. 20 Líráért mehetünk fel a toronyba lifttel, egyébként egy nem túl olcsó étterem és bár is működik odafent.
Innen átcsattogtam a híres Taksim térre, mely Isztambul központjának számít, mint kulturális, mind turisztikai értelemben. A tér eredeti neve elosztót jelent, ide érkezett régen a víz északról,
melyet a város vízhálózatába osztottak el.
A mai napig a legjelentősebb hely Isztambulban, gyakran volt tömegdemonstrációk és békés megmozdulások színhelye, de többször el is durvult itt a helyzet, legutóbb a puccskísérletnél. Azóta
óriási zászlók borítanak itt mindent, és folyamatosak a kormánypárti rendezvények. Erdogan elnök képével díszített sálakat, zászlókat árulnak, és a rendvédelmi szervek, valamint a média is
24 órában aktívan jelen van. A téren található Isztambul függetlenségi szobra, mely a helyiek kedvenc találkozóhelye. Egy egykocsis kis nosztalgiavillamos is indul innen rendszeresen, nem könnyű
rá feljutni, mert nagyon sokan várakoznak.
Ötödik napomon csak bevásárolni indultam, mikor a kikötőben elhaladva egy mindjárt induló hajóra lettem figyelmes. Másfél órás Boszporusz túra 12 líráért (1200Ft)? Azonnal beneveztem, és elfoglaltam a legjobb helyet hátul a tetőn. Mindenkinek ajánlom ezt a túrát, aki Isztambulba látogat, áthalad a Boszporusz híd alatt, és a másfél óra alatt rengeteg érdekes helyet láthatunk a csatorna irányából, ahonnan egyébként nem lenne lehetőségünk másképp fotózni.
Isztambul mindenképp a nagy kedvenceim közé került, abszolút visszajövős, ebben biztos vagyok. A város egy egyedülállóan érdekes és egészséges átmenet, minden szempontból. Itt minden megtalálható, tényleg, mint egy nagy bazárban. Európai és keresztény kultúra keveredik az Iszlámmal, ázsiai káosz és tömeg európai kapitalizmussal és a legmodernebb technológiával, nyomornegyedek omladozó szellemházai, mocskos utcái a luxus lakóparkokkal, felhőkarcolókkal, és több száz éves monumentális történelmi épületekkel. Itt mindenki megtalálja a számítását, de legfőképpen, aki ilyen nyitott és mindenevő, mint én.
Most indulok Ádám barátomért a reptérre, holnap pedig kora reggel indul a Kaukázus rally. Kezdek kicsit izgulni. Életemben először fogok Ázsiában vezetni, innentől tényleg kihívás lesz. Óriási távolságok, 10-12 óra vezetések per nap, perzselő napsütés, nehéz terepek, óriási szintkülönbségek várnak ránk. Hát kalandra fel!
Ha tetszett a beszámoló, nézd meg a hozzá tartozó képgalériát is! Isztambulról és a Herceg szigetekről közel 100 nagy felbontású remek képet töltöttem fel nektek, remélve, hogy ti is kedvet kaptok ideutazni. Kövess Facebookon is, hogy ne maradj le a következő kalandokról és bejegyzésekről sem. A rally ideje alatt valószínűleg kevesebb időm és internetem lesz posztot írni, de a Facebookon biztosan fogok jelentkezni, hacsak egy pár soros helyzetjelentéssel, egy-egy képpel, vagy élő videóval is.
Write a comment